Határtalanul! 2023

A Bethlen Gábor Közalapítvány ismét pozitívan bírálta el HAT-KP-1-2023/000107 számú HATÁRTALANUL! 2023 pályázatunkat s 3 267 150 Ft-ban részesítette iskolánkat. Ezúttal is a Felvidékre utazunk el 21 hetedikes diákunkkal és 3 kísérő tanárral  II. Rákóczi Ferenc nyomába 2024.04.22-26. között. 

Gömörben, Kassán, Kelet-Felvidéken és a Szepességben a Rákóczi-szabadságharc történetében és II.Rákóczi Ferenc életében meghatározó helyszíneken is járunk, miközben a Felvidék legszebb tájait,városait, kulturális és épített örökségét ismerjük meg. Célunk az, hogy kapcsolatot teremtsünk az érintett tájegységek magyarságával és erősítsük egymásban az együvé tartozás érzését.

Meglátogatunk egy alapiskolát ahol ismerkedünk a diákokkal, bemutatjuk egymásnak iskolánkat, településeinket és azok neves magyar szülötteit. Terveink szerint meglátogatjuk Gönczy Bertalan gazdaembert Királyhelmecen, aki megmutatja a várromok alatti középkori pincét is, ahol szőlőművelőként a mezőgazdasági folyamatokról tart nekünk előadást.

2024.03.13-án előkészítő órát tartottunk tanítványainknak. Farkas Márta igazgató asszony lesz ismét a csoportvezetőnk, akivel áttekintettük a külhoni magyarsággal kapcsolatos tudnivalókat, különös tekintettel a meglátogatandó területre vonatkozóan. Röviden ismertettük a Trianoni-döntés előzményeit és következményeit, máig tartó hatásait. A Barangoló digitális tartalomtárból kikerestük és bemutattuk azokat a tartalmakat, amelyek kötődnek II. Rákóczi Ferenchez, a Felvidékhez, az útitervünkhöz kapcsolódó helységekhez. 

A Határtalanul! program Barangoló digitális tartalomtárat is felkerestük informatika órán. Foglalkoztunk és feladatokat oldottunk meg  a Rákóczi szabadságharcról, a gömöri barlangokról és a kettévágott faluról.

Nagyon várjuk, hogy útra kelhessünk. Reméljük, hogy ebben az évben is sok felejthetetlen élményben lesz részünk!

Az előkészítő óra nagy érdeklődést váltott ki:

Megtörtént a Határtalanul! 2023 kirándulás 

II. Rákóczi Ferenc nyomában. 

1. nap: 

Meglátogattuk Somoskő várát majd Rimaszombatban tettünk egy nagy sétát és ismerkedtünk nevezetességeivel. Gömörhorkán a Kövirózsa Tanösvény a karsztjelenségeket figyelhettük meg.

Elszállásolásunk Szádalmáson volt.


2. nap: 

Késmárkon az evangélikus templomban megkoszorúztuk Felső-Magyarország fejedelmének, II. Rákóczi Ferenc nevelőapjának Thököly Imrének szarkofágját. Megtekintettük a cipszer fatemplomot, a várat és Thököly Imre bronz lovasszobrát.

Lőcsén tettünk egy nagy sétát a központban és ismerkedtünk a város nevezetességeivel.

Délután a Tamásfalvi-kilátóhoz látogattunk el.mely a Szlovák Paradicsom egyik legszebb kilátópontja.

3. nap:

Ellátogattunkl a szádalmási Magyar Tannyelvű Alapíiskolába és Óvodába. Ismerkedtünk barátkoztunk, bemutattuk iskolánkat és településünket.

Kirándultunk a Szilicei-fennsíkon. Felkerestük a szilicei jégbarlangot, melynek monumentális bejárata szabadon megközelíthető.

Meglátogattuk a réhészeti feltárás alatt álló Gombaszögi pálos monostort. Gömör megyében, Szalóc határában egy 7 m magas falcsonk 650 éve hirdeti az egykor itt állt egyházi épület emlékét.

Betléren sétát tettünk a botanikus kertben. Az 1700 évek végén az Andrássy kastély körül épült a kastálypark. A 70 hektáros park nagyobbik részét csodaszép rétek és tisztások teszik ki, a kisebbik rész fásított. Leglátogatottabb része a az 1823-abn létrehozott római akvadukt romjait idéző építmény és az alatta található jegesmedve barlag.

Rozsnyóra érkezve felsétáltunk a kálváriadombra, ahonnan elénk tárult a Sajó-völgy panorámája. Az stációkat és a kápolnát 1741-ben építették a rozsnyói jezsuiták.  A későbbiekben a város nevezetességeit tekintettük meg.

Szállásunkra érve Mété Gyöngyi kézműves avatott be minket a gömöri karkötőbogozás, gyöngyfűzés rejtelmeibe.

4. nap:

Tőketerbesen az Andrássy-család egykori kastélyát látogattuk meg. A kastélyban töltötte gyermekkorát gróf Andrássy Gyula, a Monarrchia külügyminisztere. megtekintettük a gazdag leletanyaggal rendelkező Honismereti Múzeumot. Sétáltunk a kastélyparkban, és megtekintettük a mauzóleumot, ahol gróf Andrássy Gyula és felesége, valamint egyik fia van eltemetve.

Királyhelmecen egy ismert személyt, helyi termelőt ismertünk meg. A Perényi-féle várkastély a 15. század első felében épült. A romokat megvásárolta egy helyi fiatalember, aki a Csonkavár legendáin nőtt fel. Megmutatta a várromok alatti középkori pincét ahol szőlőművelőként a borászatról, a mezőgazdasági folyamatokról is előadást tartott.

Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőkastélyába látogattunk el, ahol egy modern, rendkívül élményszerűen kialakított múzeum várt bennünket.

5. nap

Eperjes városát látogattuk meg. A történelmi városközpont a Felvidék legrégebbi városi műemlék-rezervátuma. Megcsodáltuk a Szent Miklós plébániatemplomot és a Neptunus szökőkutat. Kívülről megtekintettük a Rákóczi-család ősi tulajdonánban épített Rákóczi-házat, ahol a család valamennyi fejedelmi tagja megfordult.

Végül Kassára látogattunk. Felkerestük a rodostói házat, amely a nagyságos fejedelem törökföldi emigrációjának állít emléket. Ezután az 500 éven át épített dómban megkoszorúztuk a nagyságos fejedelem, édesanyja Zrínyi Ilona és gróf Bercsényi Miklós generális szarkofágját. Kirándulásunk egy kassai sétával ért véget, ahol megcsodáltuk a városközpont legjellegzetesebb épületeit: Lőcsei-ház, Állami Színház, zenélő szökőkút, Andrássy palota, stb.

Csodálatos kiránduláson vagyunk túl. Köszönjük a Bethlen Közalapítványnak a támogatást.

A Magyarság Házában

Iskolánk 7. a osztályos tanulói vállalták, hogy Szakács Ildikó osztályfőnökkel Budapestre utaznak a Magyarság Házába, ahol egy rendhagyó órán vehetnek részt. A rendhagyó órákat meghívott külhoni előadók tartják, többféle témában: irodalom, történelem, természetismeret, művészettörténet, ének-zene, mese, informatika, sporttörténet. A mai napon sikerült megvalósítani ezt a programot. Ezek után, tettek egy sétát a parlament körül, a Duna parton. Emlékezetes kirándulónap lett ez is.

Értékelő óra

Határtalanul! programunk záró, értékelő órájához értünk május 24-én. Igazgató asszonyunknak köszönhetően elkészült a kirándulásról készült dokumentumfilm, ami segítségével újra átélhették az utazáson részt vettek, a kirándulás pillanatait. Mindenki egyetértett abban, hogy egy felejthetetlen, élménydús programon vehettek részt.

A Nemzeti Összetartozás Napján  beszámoltunk az utazásunkról tanulótársainknak.

A kirándulásunk emlékére!

Kiállítást is rendeztünk iskolánk aulájában, melyet a Nemzeti Összetartozás Napján nyitottunk meg. Ezen a napon vetített képes előadással emlékeztünk a trianoni békediktátumról és annak következményeiről, majd beszámoltunk iskolánk tanulóinak a Határtalanul! kiránduláson megéltekről. 3 tanuló felolvasta fogalmazását.


Határtalanul! 2022

A Bethlen Gábor Közalapítvány arról értesített bennünket, hogy támogatja HATÁRTALANUL! pályázatunk megvalósítását. Erre a célra 4 124 570 Ft támogatást nyújt a 2023. tavaszára tervezett öt napos kirándulásra a Felvidékre (Szlovákiába). Pályázatunk címe: Magdásokkal a Bányavárosokba! Terveink szerint a 7. évfolyam tanulóival Somoskő és Fülek várait tekintjük meg, füleki magyar diákokkal találkozunk. Járunk a Bányavárosokban és a Szepességben, túrázunk Felső-Magyarország Paradicsomában. Felfedezzük a mesésen szép, magyarok lakta Gömör természeti értékeit és kulturális nevezetességeit. Ellátogatunk Kassára is. A felvidéki magyar kulturális és történelmi értékeket szeretnénk megismerni és szeretnénk, ha a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szereznének a külhoni magyarsággal kapcsolatban.Addig is, felkészülünk a kirándulásra! Köszönjük a támogatást a Bethlen Közalapítványnak!

Készülünk a Határtalanul! kirándulásra.
A mai napon (2023.03.16-án)  előkészítő órán vehettek részt tanítványaink, ahol Farkas Márta csoportvezetőtől megtudták, hogy április 24-28. között merre fognak járni, hol lesz a szállásuk, mit fognak látni. Előzetes feladatok ki lettek osztva: kis előadás összeállítása városunkról, iskolánkról. Műsor összeállítása a vendégszerepléshez. 

Visszajöttünk csodálatos kirándulásunkról. 

Képes összeállításunkat fogadják szeretettel:

Az  Atlasz fuvarozó céggel tettük meg ezt a csodálatos utat. Köszönjük a biztonságos utaztatást és a kiváló, türelmes, segítőkész sofőrt Miki bácsit, akit a szívünkbe zártunk.

2023.05.25-én értékelő órát tartottunk a kirándulással kapcsolatban. Megnéztük filmünket, a tanulók elmondhatták legkedvesebb emlékeiket, benyomásaikat, felolvashatták fogalmazásaikat.

Képes beszámoló a kirándulásról:

Elkészítettük az utazásról készült tablóinkat, melyet a Nemzeti Összetartozás Napján állítottunk ki társainknak!