Csendesnap_ a reformáció jegyében

2023.10.27

 Valakinek halloween, nekünk a Szabó Magda Református Iskolába ez a Reformáció Napja, amikor felelevenítjük az 1517. év októberi eseményeit és beszélgetünk annak máig kiható következményeiről.

A napot Farkas Márta igazgató asszony vezetésével reggeli imádsággal és énekkel indítottunk . Majd Kovács Henrietta lelkész, hitoktató idézte fel a reformáció történelmi előzményeit, eseményeit.

Már két héttel ezelőtt az osztályok kihúzták azoknak a híres reformátoroknak a neveit, akiknek az életét feldolgozták és ma alkalmuk nyílt, hogy társaik előtt ezt bemutassák. Voltak akik képes prezentációt készítettek, mások rajzokkal vagy rövid jelenetekkel tették színessé a délelőttöt, és volt olyan osztály, aki mérethű makettet készített a vizsolyi templomról, ahol az első magyar nyelvű Bibliát őrzik.

Sok ismerettel gazdagodva, egy igazán tartalmas napot zártunk. Hálás a szívünk Istennek, akinek védelmére bízva bocsátottuk tanulóinkat az előttünk álló őszi szünetre.

Szabó Magda Református Általános Iskola Dunaújváros

Haladó beállítások

 Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.

Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.