DÖK_Gyereknap a felső tagozaton
Felső tagozatos kollégáink az iskolai DÖK-napra, gyereknapra készülődve már a tanév elején álmodtak egy nagyot. Alapítványunk anyagilag támogatta az ötletet, így belevághattak a terv megvalósításába. Piszmanné Szántai Judit vezetésével látogatást szerveztek a Fővárosi Állat-és Növénykertbe. A korai indulás és a vonatút után a Déli pályaudvar sokaknak az első mozgólépcsőzés élményét nyújtotta, több tanulónk metrón is most utazott életében először. A kisföldalatti is sokak tetszését elnyerte. A föld alól kibukkanva a Hősök tere impozáns látványa tárult diákjaink szeme elé. Sok érdekességet hallhattak történelmünk nagyjairól Szakács Ildikó és dr. Dominekné Dorkota Dóra kolléganőinktől. A városligeti sétát követően, nyitásra már az állatkertnél gyülekezett a majd 100 főnyi gyereksereg osztályfőnökeikkel és kísérőtanáraikkal. A fókashow-t előkelő helyről nézhették és mosolyoghatták végig. Ezt követően az osztályok külön-külön egyórás állatkerti foglalkozáson vettek részt. Az 5.-esek a hüllők különleges világával, hatodikosaink a vadállatok védelmének nemes, de nehéz munkájával ismerkedhettek meg. A gorillák és a mobiltelefon viszonyáról is hallhattak a 7. a, ill. 8. a tanulói. 8. b-seink pedig a Varázshegy gyomrában a mélytengerek világában merülhettek el.A délutáni háromórás szabadidő minden pillanata izgalmasan telt. Iskolapólós különítményeink hol itt, hol ott bukkantak fel állatkertszerte. Volt, aki a szavannák állatainál időzött el hosszasan, először látva pl. zsiráfot. Sok mindent megmásztunk, sok helyre bebújtunk, rengeteg állatot közelről megcsodáltunk. A cápasuli is nagyon népszerű úti cél volt, ahol a búvárok munkájába is bepillantást nyerhettünk. Kisebb csoportok az 1907-es, mára gyönyörűen felújított körhintán is (idő)utaztak egyet, vagy felültek a Törpekerékre. Népszerűek voltak a játszóterek, finom volt a fagyi, lángos. Tartalmas, szép napot töltött együtt felső tagozatunk. 2024. június 11-e örök emlék marad. Köszönjük a Szilágyi Alapítványnak a támogatást, kollégáinknak a szervezést és a gyerekek gondos kísérését. Reméljük, még sok ilyen közös kirándulás vár ránk!