Tanévkezdő kirándulás a Felvidéken

A Szabó Magda nevelőtestülete és az Intercisa Múzeum munkatársai közösen indultak tanévkezdő kirándulásra a Felvidékre, amely egyszerre jelentett kulturális élményt, történelmi emlékezést és közösségépítő alkalmat.
Első állomásuk Borsi volt, ahol a II. Rákóczi Ferenc életét bemutató, gazdag kiállítású múzeumban tettek látogatást. A fejedelem szobrát a résztvevők koszorúval tisztelték meg. Ezt követően Királyhelmecen a Csonka-várat tekintették meg, ahol Gönczi Bertalan lokálpatrióta, borász vendégszeretetét élvezhették.
A kirándulás egyik legmeghatóbb pillanata Kassán, a Szent Erzsébet dómban zajlott, ahol a delegáció képviselői koszorút helyeztek el II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona nyughelyén. A megemlékezés keretében közösen elimádkozták a Mi Atyánkot, majd meghatottan, a tiltás ellenére is, halkan elénekelték nemzeti imádságunkat.
Az út során a résztvevők nemcsak a Felvidék történelmi és természeti szépségeiben gyönyörködhettek, hanem lehetőséget kaptak a közös emlékezésre, az új kollégák megismerésére és a közösség erősítésére is. A hosszú utazás vidám beszélgetésekkel, jó hangulattal és maradandó élményekkel gazdagította a társaság minden tagját.
https://www.duol.hu/helyi-kozelet/2025/08/szabo-magda-altalanos-iskola-tanevkezdes