Szóforgó-betűvető a városi könyvtárban
Iskolánk 7 diákja (,egy igazán mesés különítmény): Dominek Mátyás (3.a), Dragomirescu Emilia Elizabeth, Németh Bálint, Tusják Bence (4.a), Gyetvai Rebeka (4.b), Popovics Sára és Szucsány Hanga Borsika (5.b) mérette meg magát a dunaújvárosi József Attila Könyvtár szervezésében lebonyolított kétfordulós Szóforgató-Betűvető pályázaton. A vetélkedő résztvevői két hónapon át ismerkedhettek Vig Balázs kacagtató, kalandos műveinek részleteivel. A feladatok megoldásához szükség volt a kreativitásukra, humorérzékükre, talpraesettségükre, kíváncsiságukra, sőt még kézügyességükre is. A történetekhez csodaszép illusztrációk, frappáns átiratok is születtek. A felsős korcsoportban kiemelkedő eredményt ért el, így az író által dedikált ajándékcsomagot vehetett át Szucsány Hanga Borsika, 5. b osztályos tanulónk. Ám a többieknek sem volt okuk a búslakodásra! Az irodalmi pályázat eredményhirdetésén maga a szerző, Vig Balázs adta át a jól megérdemelt díjakat, majd tartott a gyerekeknek (és a felnőtteknek) egy fergeteges, vidám, interaktív foglalkozást. Iskolai könyvtárunk is gazdagodott két, a magdásoknak dedikált Vig Balázs-kötettel. Köszönjük a szerzőnek, illetve a gyermekkönyvtárosoknak: Törökné Antal Máriának, Marcsi néninek és Pokornyi Orsolyának, Orsi néninek az (olvasmány)élményt. Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak! Iskolánk diákjait Bokor Ferencné, Andi néni és Dominekné Dorkota Dóra kolléganőink segítették és kísérték el a találkozóra.