"Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Istennek országa" Mk.10.13-16.

Oktatásunkról és nevelésünkről

•Iskolánkban csak hagyományos évfolyamokra épített osztályok működnek. 

 •Iskolaotthonos és napközis osztályaink vannak, kéttanítós modellel:


Az iskolaotthonos (egésznapos) forma könnyebbé teszi az átmenetet az óvoda és az iskola között, mert a tanórai és egyéb foglalkozásokat a délelőtti és délutáni időszakra egyenletesen szétosztva szervezzük meg, 8-tól 16 óráig. A gyerekeket egy tanítópár tanítja, közösen alakítva ki a szabadidős programokat is. A tantárgyakat megosztják egymás között, mindketten felváltva tanítanak.  A 6-7 éves gyerekeknek még sok játékra van szükségük, ezért ebben az oktatási formában a tanulás és a szabadidő váltakozik, a tanórák is sokszor játékos formában zajlanak. A tanulók csak a hétvégén viszik haza a tanulnivalót, hétköznap a szóbeli és írásbeli feladatokat egyaránt az iskolában készítik el. Ilyenkor nyílik lehetőség a gyakorlásra, a kiscsoportos és egyéni fejlesztésre, illetve a tehetséggondozásra is.


3. és 4. évfolyamaink napközis rendszerben működnek. Tanítás után - egyetlen pedagógus felügyelete és irányítása mellett készítik el, tanulják meg a házi feladatokat. Mivel a tanulnivaló mennyisége itt jelentősebb lehet,  a tankönyvek, füzetek hazavihetők a további tanulás céljából. A napközi szintén 16-óráig tart.


Felső tagozaton tanulószobát hoztunk létre, ahol biztosítjuk diákjaink számára a megfelelő felügyeletet és a tanórákra történő felkészülést. A tanulószoba kicsit más, mint a klasszikus napközi, mivel több évfolyam tanulói vannak a csoportban. Azok a tanulók, akik a tanórák végeztével az iskola területén maradnak, le kell jelentkezniük a tanulószobás, ügyeletes nevelőnél. Programjuk (edzés, szakkör,stb. ) kezdetéig a tanulószoba irányított tevékenységét végzik. Ezt a tanár a naplóba rögzíti.

A tanulószobát nem kötelező mindennap igénybe venni.


•Osztálylétszámaink átlagban 22 fő körül vannak. 

•Iskolánk tágas, világos folyósokkal, nagy, biztonságos udvarral rendelkezik. 

•A Szabó Magda egységünkben eddig minden évben egy osztályt indítunk, melynek specialitása az informatika emelt óraszámú oktatása, Ez alsó tagozaton heti 1 majd 5. osztálytól csoportbontásban heti 3-4 órában tanulják az informatikát.

•Iskolánkban angol nyelvet oktatunk 2. évfolyamtól, kezdetekben játékos formában, heti 1 órában, 4. évfolyam heti 2 , 5.-8. évfolyamig heti 3 órában.

•A 2022/23-as tanévtől  angol tagozatot is indítottunk melyen

 •1. oszt._ heti 1 óra angol nyelvet

•2-3. oszt._heti 2 óra angol nyelvet

•4. oszt._heti 3óra angol nyelvet

•5-8 oszt._heti 5 óra angol nyelvet tanítunk

Az informatika itt 3. évfolyamon lép be az oktatásba, heti 1 órában.


IKT az oktatásban

  • •Az IKT alkalmazása - mindennapi életünket is befolyásolva - új tanulási lehetőségeket kínál . •A Szabó Magda Tagintézményben a XXI. sz. kívánalmainak megfelelő IKT eszközökkel rendelkezünk s oktatunk: •11 db interaktív táblával. •Nyelvi laborral a hozzá tartozó 16 db tanulói laptoppal az angol nyelv oktatásához, hozzá a megfelelő s kompetenciafejlesztő szoftverekkel •10 db tanulói tablettel •1 db dokumentumkamerával •1 db feleltető rendszerrel •30 db kompetenciafejlesztő szoftverrel •34 db modern asztali számítógéppel és monitorral •Internethasználat minden tanteremben * 6 db Zümi padlórobottal. 

Hagyományos és adaptív tanítási módszerek

Sok fejlesztő játékkal rendelkezünk. Használjuk a különböző modern tanítási módszereket pl. a differenciálást, a kooperatív módszert, a projektoktatást.

Sport és testmozgás

•A heti 5 testnevelés órán felül is szervezünk a tanulóink számára, elsősorban kézilabda, röplabda, labdarúgás sportágban. •Testnevelés keretein belül, az alsó tagozaton népi játékokat és néptáncot is tanítunk.

Tanórán kívüli foglalkozási lehetőségeink:

•Tanulószoba (felső tagozat) •Napközi (alsó tagozat) •Szivacslabda sportfoglalkozás •Kötélugró sportfoglalkozás •Kézilabda sportfoglalkozás •Röplabda •Kölyökatlétika *Labdarúgás •Színjátszó szakkör •Média szakkör •Szerb-horvát nyelvi szakkör •Matematika szakkör • ECDL vizsgára felkészítés,* Zümi padlórobot szakkör  Fejlesztőszoba: gyógypedagógus, és ped. asszisztens is segít, ha kell!

Tanévenként sok-sok program várja a gyerekeket:

Csak néhány közülük:

•Őszi mulatság •Iskolahét •Karácsonyi játszóház •Farsangi mulatság •Kiszehajtás  •Múzeumpedagógiai foglalkozás •Színházlátogatás • MMK Mesepont látogatása * Játékos sportfoglalkozások •Szerbiai, horvátországi kirándulások, horvát nyelvi tábor az Adrián * Téli síelés (1 napos) * Határtalanul! program 7. osztályos tanulóinkbnak * Nyári ottalvós Erzsébet tábor

Kivonat a Házirendből:

•Az iskolai közösség tagjainak tetteiben és szóbeli megnyilatkozásaiban érvényre kell jutni a tiszteletnek, a szeretetnek és a mértéktartásnak. Kerülni kell a tettleges durvaságot, az alantas és trágár beszédet, azaz minden olyan megnyilatkozást, mely a közösség tagjait zavarja, megbotránkoztatja vagy sérti, esetleg lelki sérülést okoz. • A lányok és fiuk kapcsolatában a mértékletesség és az egymás tisztelete legyen a vezérelv. • A napszaknak megfelelően, vagy a hagyományos református köszöntéssel kell köszönteni (Áldás,békesség!Istennek dicsőség!) - iskolában és iskolán kívül - az iskola valamennyi tanárát és dolgozóját, az épületen belül pedig minden felnőttet.

Vallási nevelésünkről

•Kötelezően választott tantárgy az erkölcstan helyett a Hit- és erkölcstan (heti 2 órában) 

•Egyházi ének 

•Választható Hit- és erkölcstan tantárgy: -Református -Róm. katolikus -Evangélikus- Görögkatolikus

•Nem feltétel, hogy meg legyen keresztelve a gyermek!

* Kötelező évi 1 alkalommal "osztályszolgálatot" adni a dunaújvárosi református templomban (10-15 perces előadás) a gyülekezetnek

* Legalább havi 1 istentisztelet /mise látogatása vallási hovatartozás szerint.

További programok:

•Hétkezdő áhítat 

•Vallási témájú előadások, koncertek 

 •"Csendesnap" a nagyobb vallási ünnepek előtt 

•Elsős avató_áldásvétel 

Jelentkezési lap a 2024/25-es tanév 1. évfolyamára itt.

Felsőbb évfolyamokra is lehet átíratkozási kérelmet beadni itt.